Mittelschule Ratten

Az iskoláról

A 2013/14-es iskolaévtől kezdődően iskolánkban a Mittelschule (MS) (kb. felsőtagozatos iskola) modellje szerint folyik az oktatás. Az MS oktatási modell a 10 és 14 év közötti gyermekek oktatását fedi le. A szükséges individualizáció elérése érdekében német, angol és matematika tantárgyakban „teamteaching” (kéttanáros) rendszerben folyik az oktatás.

A 3. és 4. osztályban a súlyponti tantárgyak közül heti három óra időtartamban lehet választani. A súlyponti tantárgyak lehetőséget adnak a tanulóknak a tehetségük fejlesztésére azzal, hogy négy területből (műszaki fókuszterület, informatika fókuszterület, sportmotorikus készségek fejlesztése és ökonómiai/erkölcstani fókuszterület) kettőt kell választaniuk, vagy pedig mélyebb ismereteket szereznek német, angol és matematika tantárgyakban. Az „új felsőtagozatos iskola” (NMS) fontos alkotóeleme a szociális tanulás tantárgy, amely az 5. és 6. iskolai szinten kerül oktatásra. Ennek folytatását a képzési és pályaorientáció tantárgy jelenti a 7. és 8. iskolai szinten, amelynek segítésével a tanulók tantárgyközi kompetenciákra tehetnek szert. Alapvető jelentőséggel bír a döntések előkészítésére, meghozatalára és megvalósítására irányuló képesség, valamint a saját erősségek és gyengeségek ismerete, a célok kitűzése és követése.

Húsz éve büszkén viseljük az „ökocímke-iskola” címet, színvonalas oktatási munkánkat pedig folyamatosan továbbfejlesztjük. Tanulókkal végzett munkánkkal jelentős mértékben hozzájárulunk a környezetvédelemhez, megtanítjuk őket az erőforrások körültekintő felhasználására és ügyelünk az állandó költségmegtakarítás fontosságára is.

Az iskolakertünk (magaságyás, gyógynövénykert, nassolókert) gondozása, a biotópunk, az iskola saját almalékészítő tevékenysége, a látvány-méhkaptár és az ökocímkés termékek tudatos vásárlása mind a valódi fenntarthatóság bizonyítéka.

Mindig törekedünk arra, hogy bemutassuk a tevékenységeinket, amit a külvilág nagymértékben el is ismer és ami motivációs löketet ad a tanulóinknak, valamint mindenki másnak, aki részese az iskolai életnek.

Küldetésünk

  • Az iskolánk a biztonságot, dicséretet, vidámságot és életörömöt igénylő gyermekek iskolája.
  • Az iskolai partnereinkkel való kapcsolattartás során fontos, hogy egymással udvariasan és tiszteletteljesen bánjunk, az esetleges konfliktusainkat pedig párbeszédes úton igyekezzünk megoldani.
  • Különösen fontos számunkra a szükséges tudás és képességek, valamint az iskoláról, hivatásról és az életről való globális gondolkodásmód átadása.
  • Kreatív foglalkozások, célzott egészségmegőrzés, sportos sokoldalúság és zenei fejlesztés segítségével alakítjuk a pozitív életszemléletet.
  • Olyan tanulási formákra helyezzük a hangsúlyt, amelyek cselekvésközpontúak és a tanulók önállóságát fejlesztik és önállóságra nevelnek.
  • Olyan iskola vagyunk, ahol a tanulók oktatása a sokszínűség keretében a képességeiknek megfelelően folyik.
  • Gyakorlatorientált oktatással érzékenyítünk a környezettudatos magatartás és a természetközelség iránt, ez az „ökocímke-iskola” és az „ökológiai iskola” címek megszerzésében is megmutatkozik.
  • A szociális tanulást alapvető előfeltételnek tekintjük ahhoz, hogy a tanulást általában támogathassuk, és pozitív módon befolyásoljuk a személyiségfejlődést.
  • Jelentős oktatási cél számunkra a csapatmunkában való részvételi képesség és maga a csapatmunka. Ezen a téren a pedagógusok a „teamteaching” alkalmazásával és rendszeres team-megbeszélések tartásával szolgáltatnak jó példát.
  • A pedagógusok rendszeresen részt vesznek továbbképzéseken, hogy mind szakmai mind pedig módszertani szempontból is megismerkedjenek a legújabb trendekkel. Nagy hangsúlyt fektetünk az iskolán belüli minőségi továbbképzésre.
  • Fontos számunka, hogy beépítsük az információtechnológia adta lehetőségeket az oktatási tevékenységünkbe, hogy ezek jelentősége ésszerű szintet foglaljon el a gyermekek életében.
  • A projektszerű tanulás számunkra fontos tanulási formát jelent. Ennek érdekében az osztálykereteken átnyúló, témaközpontú projektheteket szervezünk minden iskolaévben.
  • Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a mindenkori tanítás és a tanulóink különleges sikerei nyilvánosan is bemutathatók legyenek (vitrinek, honlap, újságcikkek, …).

Ökocímke és ökológiai tudatosság

MS Ratten – Az Osztrák Ökocímkével rendelkező iskola

Az iskoláknak adományozható Osztrák Ökocímke elismert tanúsítvány, amely iskolánk korszerű oktatáspolitikai küldetését igazolja. A tanúsítvánnyal rendelkező iskolák számára fontos az erőforrások fenntartható felhasználása és a tanulóik felé alapos környezeti tudatosságot közvetítenek.

Az ökocímkével rendelkező iskolák különleges hangsúlyt fektetnek az alábbiakra:

  • Energiahatékonyság és tudatos erőforrásfelhasználás
  • Hulladékkeletkezés fenntartható megelőzése és fenntartható hulladékkezelés
  • Környezeti elkötelezettség és szociális iskolafejlesztés
  • Bio-táplálkozás és egészségfejlesztés

Az MS Ratten büszkén viseli az Osztrák Ökocímkét, a tanúsítványa pedig 2025-ig szól.

Környezeti oktatás mint élő gyakorlat – Fókuszterületeink

Ökológiai iskolaként nálunk a környezeti nevelés az oktatás alapvető alkotóeleme. Tudatosan helyezzük a hangsúlyt gyakorlatias, mindennapi életet érintő témákra, hogy fenntartható gondolkodásmódot és cselekvési mintákat adhassunk át a tanulóinknak.

Központi környezeti témáink:

  • Energiatakarékosság – Tudatos fogyasztói magatartás és hatékony energiahasznosítás
  • Hulladékkeletkezés megelőzése – hulladékcsökkentés újrafelhasználással és újrahasznosítással
  • Egészséges ételek – Fenntartható és egészséges táplálkozás ösztönzése
  • Iskolakert-projektek – Tanulószobák a természetben: Nassolókert, magaságyás, gyógynövény-szigetek

Ezek a kezdeményezések nem csak a tanulóink környezettudatosságát erősítik, hanem erősítik az egyéni felelősségvállalásukat a fenntartható jövő aktív alakításában.

Környezeti iskolaként az MS Ratten a következő években is hű marad a felelősségvállalásához, és teljes meggyőződéssel síkraszáll a fenntartható és tudatos iskolafejlesztés mellett.

Napközi

Napközi a Ratteni Mittelschule-ban

A Ratten Mittelschule-ban a napközi keddtől csütörtökig, 12 és 17 óra között tart. Jelenleg egy napközis csoport működik, amelynek huszonnégy 1-8. osztályos tanuló a tagja. Minden tanuló rugalmasan, igény szerint választhat ki magának egyes napokat.

Harmonikus együttlét a napköziben

A szülők kívánsága az, hogy a gyermekeik értelmesen használják ki a délutáni időt az iskolában – készítsék el a házi feladatot, majd legyen idejük játszani. Gyakran maguk a gyerekek is ugyanezt a kívánságot fogalmazzák meg: Tanuljunk, de legyen kikapcsolódás és mozgás is. A napközis pedagógusok számára különösen fontos, hogy kellemes légkörben foglalkozhassanak a gyerekekkel. Így tehát különböző elvárásoknak egyszerre kell megfelelni.

Felzárkóztató foglalkozás – Rendszerben tanulás

Minden délután felzárkóztató foglalkozásra kerül sor 50 perces időtartamban. Így igazodik a Mittelschule Ratten a pedagógiai koncepcióhoz, és így tud sokoldalú és célzott oktatást biztosítani.

A felzárkóztató foglalkozás fókuszpontjai:

  • Alapkompetenciák fejlesztése
    -Visszajelzés adása a tanulási képességekre
    -Célorientált oktatás strukturált ismétlési fázisokkal
    -Hatékony tanulási stratégiák kifejlesztése

  • Az olvasási kompetencia erősítése
    Az olvasási nehézségek minden tantárgy esetében hátrányosan befolyásolják a teljesítményt. Ezért építettünk be célzott olvasási tréninget az oktatási koncepciónkba.

  • Matematikai alapkészségek fejlesztése
    Matematikai alapkompetenciák, mint összehasonlítás, számolás, mérés és ábrázolás alapvető jelentőséggel bírnak a környezetünk megértéséhez. A tanulók ennek során az alábbiakat sajátítják el:
    -Összefüggések felismerése
    -Rendszerek kialakítása és vizsgálat
    -Fogalmak és szabályok közötti összefüggések megértése
    -Saját megoldásmódok megtalálása

  • Angol nyelv célzott oktatása
    A differenciált oktatási tevékenységünknek köszönhetően az alapvető idegen nyelvi kompetenciákat erősítjük az angol nyelv területén.

Hatékony oktatás a Mittelschule Ratten pedagógusainak köszönhetően

A felzárkóztató foglalkozást a Ratteni Mittelschule pedagógusai végzik. Tisztában vannak az aktuális követelményekkel, és célzottan reagálnak a tanulók igényeire. Ebben az időben:

  • Elvégezhetők az írásbeli feladatok és házi feladatok
  • További fejlesztési tevékenységek is végezhetők
  • Csoportmunkák végezhetők
  • Szóbeli feladatok és tréningegységek végezhetők

Egyéni tehetségek és érdeklődések fejlesztése

Alapvető célunk a különleges tehetségek fejlesztése Köszönhetően annak a lehetőségnek, hogy ezt a fejlesztést a pedagógusok az iskolán belül, tanítási kötelezettségük keretében végzik, egy iskolaév időtartamban ingyenesen állnak a tanulók rendelkezésére.

Fókuszterületek:

  • Mozgás és sport

    -Fejleszti a gyerekek természetes mozgásigényét
    -Csökkenti a feszültséget és az agressziót
    -Fejleszti az egészséget és a motorikus alapképességeket, úgymint kitartás, erő, mozgékonyság, gyorsaság és koordináció

  • Zenei fejlesztés

    A Krieglachi Zeneiskolával való együttműködésnek köszönhetően a tanulóknak lehetőségük nyílik hangszeres zeneoktatásra.

  • Tanulás és szabadidő kiegyensúlyozott koncepciója

    A Ratteni Mittelschule napközijében összekapcsolódik a célzott tanulás, az egyéni oktatás és a szabadidő értelmes eltöltése. Az átfogó koncepciónak köszönhetően nem csak az iskolai teljesítmény javul, hanem a tanulók egyéni erősségei is fejlődhetnek, valamint érdeklődési körükben is kiteljesedhetnek.

Elérhetőség, kapcsolattartó

Igazgató: Dipl. Päd. Bernd STEINBRENNER

Cím: Kirchenviertel 52, A-8673 Ratten

Telefon: +43 – 3173/2332

E-Mail: direktion@msratten.at

Website: www.msratten.at

Instagram: https://www.instagram.com/ms_ratten/#

Facebook: https://www.facebook.com/MSRatten

Projekt keretében megismerhető szakmák

Ács, fafeldolgozó, bádogos, tetőfedő, asztalos, kőműves, burkoló, víz- és gázvezetékszerelő, villanyszerelő, egészségügyi szakmák (ápoló, gyógyszerész), idegenforgalmi értékesítő, fémfeldolgozó, műszaki rajzoló, tervező, mezőgazdasági termelő.

Projektben résztvevő cégek, partnerek

Herbitschek Bau-GmbH (építőipar)

  • Cím: Kirchenviertel 142, A-8673 Ratten
  • Telefon: +43 (0)3173 2358-0
  • E-Mail: office(at)herbitschek.at
  • Website: https://www.herbitschek.at

Holzbau Ratten GmbH (faipar)

  • Cím: Kirchenviertel 216, A-8673 Ratten
  • Telefon: +43 (0)3173 2358-0
  • E-Mail: office@herbitscheck-granit.at
  • Website: https://www.hsd-granit.at

Tischlerei Wegerer GmbH (asztalosipar)

  • Cím: Grubbauer 31, A-8674 Rettenegg
  • Telefon: +43 (0) 3173 / 8025
  • E-mail: tischlerei@wegerer.co.at
  • Website: https://www.wegerer.co.at

HORN GmbH

  • Cím: Kirchenviertel 129, A-8673 Ratten
  • Telefon: +43 (0) 3173-2320 -0
  • E-Mail: office@horn.at
  • Website: https://www.horn.at