Jánossomorjai Körzeti Általános Iskola és AMI

Az iskoláról

A Jánossomorjai Körzeti Általános Iskola és Művészeti Iskolát 2004. szeptember 1-jén alapította Jánossomorja Város, Várbalog és Újrónafő községek önkormányzata iskolafenntartói társulás keretében. Jelenleg a Győri Tankerületi Központ fenntartásában működik.

Tagiskolánk az 1998/99. tanévtől viseli Klafszky Katalin nevét, aki városunk szülötte, de Németországban lett ünnepelt énekesnő. (Szent-János, 1855. – Hamburg, 1896.)

Intézményünk jelenleg három telephelyen látja el általános iskolás korú gyerekek nevelését és oktatását. Minden telephelyen egységes szemléletű, de a helyi hagyományokra épülő program szerint dolgozunk.

A Központi alsóban és felsőben átlagosan 2-2 osztály, a Klafszky Tagiskolában 1 osztály indul évfolyamonként.

Fejlesztőpedagógusok, logopédus, gyógytestnevelő, pszichológus segíti tanulóinkat a szükséges készségek, képességek megszerzésében.

3. évfolyamtól minden tanulónk úszásoktatásban részesül.

Lehetőség van emelt szintű német és angol nyelv, valamint nemzetiségi nyelv tanulására. Nagy hangsúlyt fektetünk mind a tanulási nehézséggel küzdő, mind a tehetséges diákjainkkal való foglalkozásokra.

Legfontosabb alapelveink nevelő-oktató munkánkban:

A kompetencia alapú oktatás továbbfejlesztése – minden gyermek kapja meg a lehetőséget ahhoz, hogy megtalálja azt, amiben tehetséges.

A mindenki számára nélkülözhetetlen általános műveltségnek azokat a szilárd alapjait sajátíttassuk el tanulóinkkal, amelyekre biztonságosan építhetik további tanulmányaikat. Mutassunk utat ahhoz, hogyan bővítsék önállóan ismereteiket, felhasználva az írott ismerettárak és a kommunikációs eszközök lehetőségeit. Széleskörű tevékenységkínálattal minél több területen képezzük diákjainkat, megadva a lehetőségét a későbbi, érett korban történő pályaválasztásnak.

Az egyik legfontosabb stratégiai célunk a sikeres munkaerő-piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen át tartó tanulás megalapozását szolgáló képességek fejlesztése.

Elérhetőség, kapcsolattartó

Tagintézmény-igazgató: Gáspár Tünde

Talent School kapcsolattartó:

Cím: 9241 Jánossomorja, Iparos u. 10.

Telefon: +36-96-565-903

E-Mail: titkarsag.klafszky@janossomorja.hu

Website: https://www.korzetiiskola.hu/wp

Facebook: https://www.facebook.com/korzetiiskola

Projekt keretében megismerhető szakmák

operátor, minőségbiztosítási mérnök / technikus, gépi és CNC forgácsoló, gépgyártás technológiai technikus, ipari gépész, HR munkatárs, virágkertész, laborasszisztens, logisztikus, raktáros, ács, tetőfedő, gyógyszerész, rendőr, újságszerkesztő, szinkron-színész, hangmérnök, rádióműsor szerkesztő, híradó-bemondó, vágó, riporter, reklámkészítő, tűzoltó, bádogos, kőfaragó, tejipar – sajtkészítés, szakács, cukrász, pék

Projektben résztvevő cégek, partnerek

Binder Cable Assemblies Bt.

BERGER TRIÓ Kft.

Dr. Oetker Magyarország Élelmiszer Kft.

Csizmazia és Fia Kft.

  • Cím: 9241 Jánossomorja, Óvári u. 12.
  • Telefon:
  • E-Mail:
  • Website:

Balzsam Gyógyszertár