Mittelschule Ratten

Az iskoláról
A 2013/14-es iskolaévtől kezdődően iskolánkban a Mittelschule (MS) (kb. felsőtagozatos iskola) modellje szerint folyik az oktatás. Az MS oktatási modell a 10 és 14 év közötti gyermekek oktatását fedi le. A szükséges individualizáció elérése érdekében német, angol és matematika tantárgyakban „teamteaching” (kéttanáros) rendszerben folyik az oktatás.
A 3. és 4. osztályban a súlyponti tantárgyak közül heti három óra időtartamban lehet választani. A súlyponti tantárgyak lehetőséget adnak a tanulóknak a tehetségük fejlesztésére azzal, hogy négy területből (műszaki fókuszterület, informatika fókuszterület, sportmotorikus készségek fejlesztése és ökonómiai/erkölcstani fókuszterület) kettőt kell választaniuk, vagy pedig mélyebb ismereteket szereznek német, angol és matematika tantárgyakban. Az „új felsőtagozatos iskola” (NMS) fontos alkotóeleme a szociális tanulás tantárgy, amely az 5. és 6. iskolai szinten kerül oktatásra. Ennek folytatását a képzési és pályaorientáció tantárgy jelenti a 7. és 8. iskolai szinten, amelynek segítésével a tanulók tantárgyközi kompetenciákra tehetnek szert. Alapvető jelentőséggel bír a döntések előkészítésére, meghozatalára és megvalósítására irányuló képesség, valamint a saját erősségek és gyengeségek ismerete, a célok kitűzése és követése.
Húsz éve büszkén viseljük az „ökocímke-iskola” címet, színvonalas oktatási munkánkat pedig folyamatosan továbbfejlesztjük. Tanulókkal végzett munkánkkal jelentős mértékben hozzájárulunk a környezetvédelemhez, megtanítjuk őket az erőforrások körültekintő felhasználására és ügyelünk az állandó költségmegtakarítás fontosságára is.
Az iskolakertünk (magaságyás, gyógynövénykert, nassolókert) gondozása, a biotópunk, az iskola saját almalékészítő tevékenysége, a látvány-méhkaptár és az ökocímkés termékek tudatos vásárlása mind a valódi fenntarthatóság bizonyítéka.
Mindig törekedünk arra, hogy bemutassuk a tevékenységeinket, amit a külvilág nagymértékben el is ismer és ami motivációs löketet ad a tanulóinknak, valamint mindenki másnak, aki részese az iskolai életnek.
BŐVEBBEN
Küldetésünk
- Az iskolánk a biztonságot, dicséretet, vidámságot és életörömöt igénylő gyermekek iskolája.
- Az iskolai partnereinkkel való kapcsolattartás során fontos, hogy egymással udvariasan és tiszteletteljesen bánjunk, az esetleges konfliktusainkat pedig párbeszédes úton igyekezzünk megoldani.
- Különösen fontos számunkra a szükséges tudás és képességek, valamint az iskoláról, hivatásról és az életről való globális gondolkodásmód átadása.
- Kreatív foglalkozások, célzott egészségmegőrzés, sportos sokoldalúság és zenei fejlesztés segítségével alakítjuk a pozitív életszemléletet.
- Olyan tanulási formákra helyezzük a hangsúlyt, amelyek cselekvésközpontúak és a tanulók önállóságát fejlesztik és önállóságra nevelnek.
- Olyan iskola vagyunk, ahol a tanulók oktatása a sokszínűség keretében a képességeiknek megfelelően folyik.
- Gyakorlatorientált oktatással érzékenyítünk a környezettudatos magatartás és a természetközelség iránt, ez az „ökocímke-iskola” és az „ökológiai iskola” címek megszerzésében is megmutatkozik.
- A szociális tanulást alapvető előfeltételnek tekintjük ahhoz, hogy a tanulást általában támogathassuk, és pozitív módon befolyásoljuk a személyiségfejlődést.
- Jelentős oktatási cél számunkra a csapatmunkában való részvételi képesség és maga a csapatmunka. Ezen a téren a pedagógusok a „teamteaching” alkalmazásával és rendszeres team-megbeszélések tartásával szolgáltatnak jó példát.
- A pedagógusok rendszeresen részt vesznek továbbképzéseken, hogy mind szakmai mind pedig módszertani szempontból is megismerkedjenek a legújabb trendekkel. Nagy hangsúlyt fektetünk az iskolán belüli minőségi továbbképzésre.
- Fontos számunka, hogy beépítsük az információtechnológia adta lehetőségeket az oktatási tevékenységünkbe, hogy ezek jelentősége ésszerű szintet foglaljon el a gyermekek életében.
- A projektszerű tanulás számunkra fontos tanulási formát jelent. Ennek érdekében az osztálykereteken átnyúló, témaközpontú projektheteket szervezünk minden iskolaévben.
- Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a mindenkori tanítás és a tanulóink különleges sikerei nyilvánosan is bemutathatók legyenek (vitrinek, honlap, újságcikkek, …).
Ökocímke és ökológiai tudatosság
MS Ratten – Az Osztrák Ökocímkével rendelkező iskola
Az iskoláknak adományozható Osztrák Ökocímke elismert tanúsítvány, amely iskolánk korszerű oktatáspolitikai küldetését igazolja. A tanúsítvánnyal rendelkező iskolák számára fontos az erőforrások fenntartható felhasználása és a tanulóik felé alapos környezeti tudatosságot közvetítenek.
Az ökocímkével rendelkező iskolák különleges hangsúlyt fektetnek az alábbiakra:
- Energiahatékonyság és tudatos erőforrásfelhasználás
- Hulladékkeletkezés fenntartható megelőzése és fenntartható hulladékkezelés
- Környezeti elkötelezettség és szociális iskolafejlesztés
- Bio-táplálkozás és egészségfejlesztés
Az MS Ratten büszkén viseli az Osztrák Ökocímkét, a tanúsítványa pedig 2025-ig szól.
Környezeti oktatás mint élő gyakorlat – Fókuszterületeink
Ökológiai iskolaként nálunk a környezeti nevelés az oktatás alapvető alkotóeleme. Tudatosan helyezzük a hangsúlyt gyakorlatias, mindennapi életet érintő témákra, hogy fenntartható gondolkodásmódot és cselekvési mintákat adhassunk át a tanulóinknak.
Központi környezeti témáink:
- Energiatakarékosság – Tudatos fogyasztói magatartás és hatékony energiahasznosítás
- Hulladékkeletkezés megelőzése – hulladékcsökkentés újrafelhasználással és újrahasznosítással
- Egészséges ételek – Fenntartható és egészséges táplálkozás ösztönzése
- Iskolakert-projektek – Tanulószobák a természetben: Nassolókert, magaságyás, gyógynövény-szigetek
Ezek a kezdeményezések nem csak a tanulóink környezettudatosságát erősítik, hanem erősítik az egyéni felelősségvállalásukat a fenntartható jövő aktív alakításában.
Környezeti iskolaként az MS Ratten a következő években is hű marad a felelősségvállalásához, és teljes meggyőződéssel síkraszáll a fenntartható és tudatos iskolafejlesztés mellett.
Napközi
Napközi a Ratteni Mittelschule-ban
A Ratten Mittelschule-ban a napközi keddtől csütörtökig, 12 és 17 óra között tart. Jelenleg egy napközis csoport működik, amelynek huszonnégy 1-8. osztályos tanuló a tagja. Minden tanuló rugalmasan, igény szerint választhat ki magának egyes napokat.
Harmonikus együttlét a napköziben
A szülők kívánsága az, hogy a gyermekeik értelmesen használják ki a délutáni időt az iskolában – készítsék el a házi feladatot, majd legyen idejük játszani. Gyakran maguk a gyerekek is ugyanezt a kívánságot fogalmazzák meg: Tanuljunk, de legyen kikapcsolódás és mozgás is. A napközis pedagógusok számára különösen fontos, hogy kellemes légkörben foglalkozhassanak a gyerekekkel. Így tehát különböző elvárásoknak egyszerre kell megfelelni.
Felzárkóztató foglalkozás – Rendszerben tanulás
Minden délután felzárkóztató foglalkozásra kerül sor 50 perces időtartamban. Így igazodik a Mittelschule Ratten a pedagógiai koncepcióhoz, és így tud sokoldalú és célzott oktatást biztosítani.
A felzárkóztató foglalkozás fókuszpontjai:
- Alapkompetenciák fejlesztése
-Visszajelzés adása a tanulási képességekre
-Célorientált oktatás strukturált ismétlési fázisokkal
-Hatékony tanulási stratégiák kifejlesztése - Az olvasási kompetencia erősítése
Az olvasási nehézségek minden tantárgy esetében hátrányosan befolyásolják a teljesítményt. Ezért építettünk be célzott olvasási tréninget az oktatási koncepciónkba. - Matematikai alapkészségek fejlesztése
Matematikai alapkompetenciák, mint összehasonlítás, számolás, mérés és ábrázolás alapvető jelentőséggel bírnak a környezetünk megértéséhez. A tanulók ennek során az alábbiakat sajátítják el:
-Összefüggések felismerése
-Rendszerek kialakítása és vizsgálat
-Fogalmak és szabályok közötti összefüggések megértése
-Saját megoldásmódok megtalálása - Angol nyelv célzott oktatása
A differenciált oktatási tevékenységünknek köszönhetően az alapvető idegen nyelvi kompetenciákat erősítjük az angol nyelv területén.
Hatékony oktatás a Mittelschule Ratten pedagógusainak köszönhetően
A felzárkóztató foglalkozást a Ratteni Mittelschule pedagógusai végzik. Tisztában vannak az aktuális követelményekkel, és célzottan reagálnak a tanulók igényeire. Ebben az időben:
- Elvégezhetők az írásbeli feladatok és házi feladatok
- További fejlesztési tevékenységek is végezhetők
- Csoportmunkák végezhetők
- Szóbeli feladatok és tréningegységek végezhetők
Egyéni tehetségek és érdeklődések fejlesztése
Alapvető célunk a különleges tehetségek fejlesztése Köszönhetően annak a lehetőségnek, hogy ezt a fejlesztést a pedagógusok az iskolán belül, tanítási kötelezettségük keretében végzik, egy iskolaév időtartamban ingyenesen állnak a tanulók rendelkezésére.
Fókuszterületek:
- Mozgás és sport
-Fejleszti a gyerekek természetes mozgásigényét
-Csökkenti a feszültséget és az agressziót
-Fejleszti az egészséget és a motorikus alapképességeket, úgymint kitartás, erő, mozgékonyság, gyorsaság és koordináció - Zenei fejlesztés
A Krieglachi Zeneiskolával való együttműködésnek köszönhetően a tanulóknak lehetőségük nyílik hangszeres zeneoktatásra. - Tanulás és szabadidő kiegyensúlyozott koncepciója
A Ratteni Mittelschule napközijében összekapcsolódik a célzott tanulás, az egyéni oktatás és a szabadidő értelmes eltöltése. Az átfogó koncepciónak köszönhetően nem csak az iskolai teljesítmény javul, hanem a tanulók egyéni erősségei is fejlődhetnek, valamint érdeklődési körükben is kiteljesedhetnek.

Elérhetőség, kapcsolattartó
Igazgató: Dipl. Päd. Bernd STEINBRENNER
Cím: Kirchenviertel 52, A-8673 Ratten
Telefon: +43 – 3173/2332
E-Mail: direktion@msratten.at
Website: www.msratten.at
Instagram: https://www.instagram.com/ms_ratten/#
Facebook: https://www.facebook.com/MSRatten
Projekt keretében megismerhető szakmák
Ács, fafeldolgozó, bádogos, tetőfedő, asztalos, kőműves, burkoló, víz- és gázvezetékszerelő, villanyszerelő, egészségügyi szakmák (ápoló, gyógyszerész), idegenforgalmi értékesítő, fémfeldolgozó, műszaki rajzoló, tervező, mezőgazdasági termelő.
Projektben résztvevő cégek, partnerek
Herbitschek Bau-GmbH (építőipar)
- Cím: Kirchenviertel 142, A-8673 Ratten
- Telefon: +43 (0)3173 2358-0
- E-Mail: office(at)herbitschek.at
- Website: https://www.herbitschek.at
Holzbau Ratten GmbH (faipar)
- Cím: Kirchenviertel 216, A-8673 Ratten
- Telefon: +43 (0)3173 2358-0
- E-Mail: office@herbitscheck-granit.at
- Website: https://www.hsd-granit.at
Tischlerei Wegerer GmbH (asztalosipar)
- Cím: Grubbauer 31, A-8674 Rettenegg
- Telefon: +43 (0) 3173 / 8025
- E-mail: tischlerei@wegerer.co.at
- Website: https://www.wegerer.co.at
HORN GmbH
- Cím: Kirchenviertel 129, A-8673 Ratten
- Telefon: +43 (0) 3173-2320 -0
- E-Mail: office@horn.at
- Website: https://www.horn.at